Classic in Jazz



Liszt Ferenc a XIX. század egyik legjelentősebb romantikus zeneszerzője, minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze. A születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett emlékév alkalmából parádés koncerteket hallgathatunk itthon és külföldön egyaránt. Nagy János zongorista és Frankie Látó hegedűművész a komolyzene és a jazz határterületein alkotó előadók. A művészek arra vállalkoznak, hogy Liszt- és Debussy-művek témáit, illetve rövidebb tételeit a jazz formanyelvéhez igazítva, sok improvizációval megtűzdelve alakítsák saját zenei egyéniségükhöz. Kreatív, improvizatív megközelítéssel értelmezik a klasszikus témákat, ahogy még soha nem hallottuk ezeket. Stílusuk egyetlen műfajba sem sorolható. Játékuk az improvizációra épül, nehéz nem észrevenni a komoly, megfontolt, de mégiscsak játékos megközelítést. Akik ismerik az eredeti műveket hálásak lesznek, mert olyan érzéseket, világokat mutatnak meg a darabokból, amiről még csak nem is sejtették, hogy bennük van.



A lemezen gitáron közreműködik Nagy Ábel. A tizenöt éves ifjú zenei tehetsége korán megmutatkozott. Öt évesen kezdett zongorázni, hat évesen a Ferenczi György zongoraversenyen külön díjat majd két évre rá a IV. Kreatív Fesztiválon Nagykanizsán szintén külön-díjat kapott. Tizenkét évesen kezdett a zongora mellett gitározni Mohai Tamásnál és Lukács Péter „Petá”-nál. Jelenleg a gödöllői Premontrei Gimnázium Egyházzene szakának első éves tanulója.



Classic in Jazz

1. Clair de Lune (Claude Debussy) 7:12
2. Reverie (Claude Debussy) 8:18
3. Consolation Desz dur, E dur, The Maiden’s Wish (Franz Liszt) 25:10
4. The Little Negro (Claude Debussy) 8:47
5. La Campanella (Franz Liszt) 5:21
6. Paganini Caprice (Franz Liszt) 6:38
7. Doctor in Love (Franz Liszt, Claude Debussy, Janos Nagy) 9:40




Nagy János – zongora
Frankie Lato – hegedű
Nagy Ábel – gitár (5)

Janos Nagy: Classic in Jazz